Blog

Az országos fásítási program kezdetét vette

Póti Sándor
2019.11.09 20:02
Az országos fásítási program kezdetét vette

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy a tavasszal elkezdett fásítási program megvalósítása elkezdődött.

Idén májusban tartott ülést az Országos Erdő Tanács testület, ahol Zombor Péter államtitkár bejelentette, hogy az egész országra kiterjedő fásítási programot kezdtek el kidolgozni. A kezdeményezés célját, természetesen a klímaváltozás által okozott károk minél hamarabbi rehabilitálása.

A csütörtöki nap folyamán Dr. Nagy István bejelentette a program elindulását, amelyhez mindenki csatlakozhat. A tárcavezető a magángazdálkodók szélesebb körű támogatását javasolja ennek a programnak a megvalósításában. Amennyiben a régóta nem használt gyümölcsösök helyén erdőtelepítésekbe kezdenének a termelők, úgy nem csak a közvetlen környezetet kímélnék meg, hanem saját maguk is profitálhatnának – Tette hozzá.

A program keretein belül az önkormányzatok parkokra és az útmenti facsemete sávok ültetésére tudnának pályázatokat benyújtani. Ezenkívül más szervezeteknek is lehetőségük lesz elnyerni pályázatokat, amely ösztönzi a társadalmi szerepvállalást is.

A programban résztvevő első város Esztergom volt, ahol négy fa elültetésével el is indult az Országos Fásítási Program, amelynek során többek között hárs- és juharfa csemeték helyét alakították ki. A megnyitón Zámbor Péter elmondta, hogy összesen 550 hektárnyi területet szeretnének betelepíteni közel két millió facsemetével, országosan pedig majdnem 150 millió facsemetével szeretnének hozzájárulni az EU környezetvédelmi stratégiájához.  
Ugyanezen a napon Nyíregyházán  Dr. Nagy István agrárminiszter mondott beszédet, amelyben kitért a pályázati felhívásra is. Egy hektár új erdő telepítésére fafajtától függően 8600-15000 euróra lehet majd benyújtani pályázati anyagot. A tárcavezető célul tűzte ki, hogy a program végére Magyarországon az erdőterületek nagysága 5 %-kal növekedjen.

Szerencsére ennek a nagyszerű programnak az elindítását megelőzően is számos kezdeményezést indítottak már a természet rehabilitációjára. Az év első felében Pécsen és Zalaegerszegen is ültettek különféle facsemetéket egy közgyűlési döntés alapján. Zalaegerszegen több ezer fa és cserje került a város különböző részeire és további ötezer fa ültetését tervezik az elkövetkezendő években. A két városban évekkel ezelőtt indultak el ezek a kezdeményezések, Pécsen az „ Európa zöld fővárosa „ címen, Zalaegerszegen pedig az Ökováros program keretében.

Faültetésre fel!!

Baráti üdvözlettel

a Fatálak Birodalma csapata